Ha ki érzi, hogy most Tavasz van,
Álljon az ostorhegy élére
S ne álljon félre.
Üttesse magát,
Ha hisz, ha él s hal a Tavaszban.
Csüggedni szoktam magam is,
De csüggedésem megutálom:
Nem álom
Az Élet, de csuda-fejtés,
Emlékezés és nem felejtés
És sohase csüggeteg
A Tavaszban
Nem lehet más,
Csak az Élet ellenmondása:
A beteg.
Hajh, Tavasz, akit Helsingfors
Másképpen kap,
Mint például
Ravenna, Irkuck avagy Várad,
Be hunyászkodom,
Ha vendégelsz nálad.
Most már sok volt a szomoruság
És mezeinken
(Én is bűnös vagyok)
Sokat rikoltott
A mindegy minden.
Szedjük ki a Tavaszból
És magunkból, ami drága
És nézzünk mi egyformák,
Lelkesen egymásra.
Tavasz van, hajh, ujjé, Tavasz van
S kik szomoruak magyar honban,
Nagy, keserű, cukros szorgalomban,
Búsan és bátran tartsák a fejük,
Ha nincs is ez mindenütt,
De mi vagyunk.