Ha az adódott, hogy megérjem
Lakodalom multjának tompa,
Síri és szörnyű csömör-napját,
Nem hiszem, hogy lelkem ujjongna.
Nem hiszem, hogy épitő vágyam
Hivő lángjával újra égjen,
Egész magyar- és ember-voltom
Lángja, égése lesz a szégyen.
Hazátlanoknak kis darab föld
Maradt még mindig. S valahonnan
Lehet még hazamosolyogni,
Új oltárok fénye mint lobban.
Mint próbálják megint feledni
Gondolat, Szépség csúnya vesztét,
Hogy legyen megint, mi pusztuljon
S a koldus hivést újra-kezdjék.