Parton vagyunk, sziklákra estünk,
Be szép a mi testünk:
Nagy tengerek vándor lakója,
Szilaj két hajója.
Összetörött friss, fehér bordánk,
De ép a vitorlánk
S mi lenne, ha fölkerekedne
Vérünk régi kedve?
Nekünk jogunk van újraélni,
Jogunk van sohse félni,
Nem kérdeni, meddig és merre?
Vissza a tengerre.
Törött hajókkal is csak bátran
Bal éjszakákban,
Hajóink szent szél ösztönözze,
Mert csók törte össze.