Ezer dalnak szent Viselőse,
Új érzések bolondos hőse:
Megállok. Lehajtom fejem
S rívó kacajjal kérdezem:
Kinek, minek, meddig, mivégre?
Szakadjon itt meg. A Pénz éhe,
Épp ez a nagy kín fojtogat.
Tűrtem, vártam én már sokat.
Nincs ennek semmi büszke célja,
Csak épp, hogy lázas voltam néha.
A nagy láz sok mindent akar
S az ember gyarló és - magyar.
Másoknak nő a kedve, hája.
Enyém: a vágyak gyehennája.
Agg szívem gyötrelemben ég
S amit elért, már - nem elég.
Pénzt, csókot, hírt, semmit sem bírni?
Miért erről még dalt is írni?
Beteg vagyok. Kínok, dalok.
És unom már. Én meghalok.