Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?: Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak S életemnek csak nézői a maiak. Messziről és messzire megy ez élet
S csak: élet ez, summája ezrekének, Örök, magyar határ-pör, meg nem szakadott. S életük ez a mérsékelt csodáknak, Mikben mégis ős állandóság vágtat,
Hunn, új legenda, mely zsarnokin életik. Másolja ám el életét a gyönge, Fúrja magát elélten a göröngybe, Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály.
Ha ki király, Sorsának a királya, Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja, Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül. Nekem beszédes költő-példák némák,
Sem a betelt s kikerített poémák, Sem a mutatványos fátum nem kenyerem. Bennem a szándék sok százados szándék, Magyar bevárás, Úrverte ajándék
S lelkem: példázat, dac-fajok úri daca. Zsinatokat doboltam, hogyha tetszett S parancsoltam élükre seregeknek Hangos Dózsát s szapora Jacques Bonhomme-ot.
Százféle bajnok mássá sohse váltan, Ütő legény, aki az ütést álltam: Így állva, várva vagyok egészen magyar. Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó,
Protestáló hit s küldetéses vétó: Eb ura fakó, Ugocsa non coronat. Ki voltam öreg grammás-diák korban, Égnek lendülten s százszor megbotoltan,
Külön jussom: vénen is diák lehetek. Kalapom, szűröm, szivem förgetegben, Nézik a vihart, hogy ki bírja szebben S visszapattog róluk jég, vád és szidalom.
Külön alkuja lehet a Halállal, Akit, amikor milliókat vállal, Nem bámitott az Élet sok, új kapuja. A tolakodó Gráciát ellöktem,
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem, A Minden kellett s megillet a Semmisem. Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga, Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.
Cookies on Poetry Cove