Ott feledték a havas sikon,
Ásatlan sírján sohasem nő
Szekfű, Isten-fa, bazsalikom.
Elitatódik nagy csendesen,
S növendékeit veri rajta át
A győzedelmes búzaszem.
S a nyáron majd porhadtan lapul,
Mint megcsúfolt madárijesztő
Arany-tengerben fövenynek, alul.
Letipró sorsa már távolba zúg
S belőle és fölötte díszlik
Az Élet, a reményes és hazug.