Hiába hideg a Hold. Egyszer A mi óránk ütött S szent láz verte az éjszakát, Melybe két, szép, nyomorult embert
Terelt be a véletlen Idő, A sokféle Időnek eggye, Irgalmas, bolond, dús Idő, Mely asszonyommal összehajtott
S melynek azóta nincs mulása. Égő sebek az Égen s fázva Suhog itt a földön a palást, Suhog utánunk a palást,
Szomoruságunk hosszu palástja, Éjszínű, királyi mezünk, Pirosló, bús szerelem-sujtással, De elöl meztelen csillogunk,
De szabad mellünk kivilágol. Nincs már Közel és nincs már Távol. Régi asszony s régi legénye Úgy suhanunk, úgy simulunk,
Úgy hull reánk a hűs Holdnak fénye, Úgy borulunk, úgy remegünk Egymásba, mintha soha-soha Kettő nem lettünk volna ketten.
Mindig ezt az asszonyt szerettem. Szájában és szivében voltam S ő volt a szám s az én szivem, Mikor ittasan kóboroltam,
Kárhozottan a váradi éjben, Mikor már eltemettem a trónom, Pórrá paskolt a suta Sors És voltam a senkibbnél senkibb.
S akkor volt, amikor ő ment itt, Hozzám-hajtott, édes némberem S akkor volt, amikor nagy-ámulva Tárta ki karját két szakadt
Egy-ember és megint egy lett újra. És nem is volt ez szerelem, Csak visszaforrás újra itt, E választó, bitang Időben.
Kósza időben, kósza nőben Láttok azóta, ha akartok. Egy-bennünket cibálva tép Az egy utcáju Idő, e zsarnok.
Hiába, az asszonyom megőszül, Hiába, hogy én megkopok, Hozzánk jártok még irigyelni. Csillagunk a hideg Hold. Lelni
Se lehet csillagot hidegebbet, De bennünk ősz hajak, csorba dalok Szeretnek és forrva szeretnek. Senki sem érti, mert sohse volt ez
S szomoru palástunk elnyúlva kacag, De meztelen előnk csillogva az éjben Eggyen, nagyon, új és új ájulással, Eggyen, nagyon, örökre összetapad.
Cookies on Poetry Cove