Hol sűrülnek a jegenyefák
S hol babonásak a vidékek,
Sok folyosójú, szép kriptákban
Reggelnek korán
Álmos, hideg, vén és árnyas az Élet.
Kövült arcokra süt be a Nap
S a puha szőnyeg: síró márvány
S előttük halk háló-termeknek
A lyány-had vacog,
Riszálni felejt, holtak között járván.
Dél múlik: hideg és hidegebb
Egyre az alkonyatig minden:
S lámpáskor minden összecsöndül
Valami meleg,
Ébresztő, fogó és fölséges rímben.
Lidérc üli meg a jegenyét
S benn, babonás házban kigyúlnak
Termektől a cseléd-ajtókig
A Nap-riadott
Csókok, esték, vágyak, eskük és multak.
Mikor szikráznak a jegenyék
S jön az alkonyat sunyi csendben
És kigyúl a nagy-nagy kripta-ház,
Olvad és kigyúl
Legmindenfélébb, bolond szerelemben.
Az alkonynak ős órája üt,
Mikor már-már jönnek a lázak,
Jegenye lesz a ciprusokból
S hős jegenyék
Körülálljuk s befödjük ezt a házat.