Az Isten is tudja
És mindenki tudja,
Én a magyarságom
Nem viseltem bújva.
Piszkával fogadtam,
Bújával, átkával
Fogadtam
És én a szidáshoz
Nem vagyok jogatlan.
Hogy fölül ki táncol,
Nagyon olykor bántam
Mert hát megokultam
Némi tudományban,
Valahogy csak-lesz-ben,
Mert-valahogy-volt-ban,
Deresben,
Lélek-csodát várva,
De sohase lesben.
Most azonban félek
S bizony okkal félek,
Még a szidáshoz is
Csak tátog a lélek,
Magát is elveszti,
Minden erő-álmát
Elveszti,
Szél fúj bolond lyukból,
De bolond szél: geszti.
Ha mi ezért voltunk,
Ezért bolondultunk
S nagy igazolásra
Vérrel ezért hulltunk,
Ezért nyílt a lelkünk:
Kutya a magyarság
S a lelkünk
S nincs oly komisz sors, mit
Meg nem érdemeltünk.