Szeretek élni, de sok-sok alvás
Kurtítsa ezt nekem:
Én az Életet bő tagadással,
De nagyon-nagyon szeretem.
Szeretem a bomlott, cifra álmok
Éjszakáit nagyon
S a mámor-asztalt, hol a cselekvés
Ázott vérnyomait hagyom.
Élet, aléltság, zsibbadtság és tett
És állandó pörük:
Egyformák immár elszánt magamban,
Hivek, rokonok, gyönyörűk.
Élni, élni élet-tagadással,
Most már igy élek én:
Lássuk, vajon én-e vagy a Végzet,
Melyikünk a külömb legény?
Nem bánthat most már semmi s várom
A beteljesitőt,
Ki törvényt mond suhantva fölöttünk,
A mindig ifju, bölcs Időt.
Odaadom magam a napoknak
Szépen, szándéktalan,
Élek, mert szép s mert élek. S az Isten
Bús-büszkén megcsókol, ha van.