Háborog az ezeréves sír,
Hunnia, ez a sóhaj-bánya,
Háborog és bús halottjait
Kihányja.
Millió fehér csont meséli,
Mit tettek a párducos ősök,
Hogy itt mennyi kín, bú, mennyi vér
Esőzött.
Ebben a szomorú országban
Minden tisztes gondolat: átok
S hulljon véresen, bűnös urak,
Reátok.
Vakuljatok meg, ne lássátok
A bosszút és a temetőket,
A Dávid szent parittyáival
Jövőket.
Szolgasereget, udvarnépet,
Gyüjtsetek koncra, úri hitben.
Kit ámíttok, az sincs veletek:
Az Isten.
Az Isten, akihez szegődtök
S a levegő: bosszúra válhat.
Sorsotok: epe, vad gyűlölet,
Utálat.
Óra ütött, betelt a mérték,
Most kezdjük az új ezer évet:
Grófok, latrok, már tátong a sír
Felétek.