Besütése a Tavasz-Napnak,
Óh, vidám gyermek-ébredések,
Víz-pacskolón, gyorsan öltözőn,
Friss szájból kiszabadult ének
S nekiszaladás iskolának
Vagy sárga s kék virágu rétnek
Egész testű, ficánkoló örömnek.
Cseresznyézlett kis pajtásnőm szája,
Óh, Élet igaz hallelujája.
Óh, vidám testü, én szép volt-magam,
Dühtelen és kipihent fölkelések,
Úgy néha-néha visszanézek
S méreg után nyúlok: no, menjünk.
S azután gyáván ébred bennünk,
Komiszul, gyáván ébred bennem
Bénaságos, nagy ön-szerelmem,
Hogy bármikép is jobb az Élet,
Mint az utálatos megszünés
S hogy bénán is elérni vélek
Boldogság-képet, szép-hazugat
S hogy beérem most már kevéssel,
Fölkelés helyett lefeküvéssel
S hogy minden, ami bennem támad:
Gyermeki emlék, bú és imádat,
Egy nagyon-nagyon nagy bizonyisten,
Egy nagyon-nagyon nagy kötelesség.
Egy nagyon-nagyon nagy s víg mulatság,
Egy gyönyörű kinálás: tessék.
Élendő vers rímtelenül rímben,
Ifjuságok, mik visszaadják
Még vénen is az ifjuságot,
Sok képzelés és sok ifjuság,
Jóbnak cseréppel enyhült sebe,
Óh, vállalt élet, de mégis konok,
Óh, alkuvás és feledkezés,
Óh, régi-régi szép volt-énmagam,
Aki nem vagyok, de kit akarok,
Fölkelések és feledkezések,
Óh, mindent hitetni tudó Élet.