Szeretlek halálos szerelemmel,
Te hű, te jó, te boldogtalan,
Te elhagyott, te szép, béna ember,
Te: Én, szegény Magam.
Senkid sincs e bús, pucér világon.
Sorvasztó, álmatlan éjjelek
Holdfényénél fölujjongva látom:
Csak én szerettelek.
Te: Én, aki királynőket vártál
S bölcs királyok hódolásait,
Nézd, szivekben hogyan be nem váltál:
Csak én vagyok ma itt.
Szeretlek, mert a keserüségnek
Ártatlan és áldott fia vagy,
Mert minden egynek, búsnak és szépnek
Tömjénezni szabad.
Téged elhagyott már minden, minden,
Durván, meg-nem-értőn és gazul.
Nincs szépség, melynek hivője nincsen:
Most én vagyok az úr.
Az egész világ helyett imádlak,
Te hű, te jó, te boldogtalan,
Te szép, kit a buták meg nem láttak:
Te: Én, szegény Magam.