Életbérem sírva panaszlom,
Be csúfolós, kicsi:
Kétes dicsőség, kétes asszony,
Nagy harcok helyett aggos várás,
Akarat helyett tétovázás
S morzsái a dukált aranynak.
Pedig most kellene lobognom,
Úgy szalad az időm,
Szabadult vágyak, finom otthon;
Utak, csókok most kellenének,
Kevés vers és nagyon sok élet
Káros multamat engesztelni.
Nem maradok ez életbérnél,
Sovány és megaláz:
Mylitta, ha tán visszatérnél
Kegyesen a kegyetlenségre,
Talán nem volna soha vége
Annak, amit nagy-gyáván kezdtünk.
De fogjon meg akármi rontás,
Csak életes legyen,
S ne jöjjön a magamba-omlás,
De életem a vágy megűzze:
Fut az időm és én a tűzbe
Vágyom, ki éltetett, hivott, ki megcsalt.