A világ az izmos butáké,
Kik hangulatban, hitben élnek,
A magamfajta nyomorékok
Csak vizsgálódnak és henyélnek,
Annyi édes, szines hazugság
Környékezi szegény szivünket,
Mért nem vagyunk hivő buták mind,
Éles szemmel vajon ki büntet,
Nyomorékokat, bennünket?
Szamár hitben, dús hangulatban
Másoknak lelke, teste épül,
Minket vad kerubok űztek ki
A hazugságok édenéből,
Hitünk nincsen, hogy szebbnek várjuk
A jövő percet, mint a tűntet
S a mult örökre hal meg nékünk...
Éles szemmel vajon ki büntet,
Nyomorékokat, bennünket?