Zsibbadt sokáig olvasatlanul
(Inni, vadászni sokkal könnyebb
Magyar kastélyban) s végül kidobták
Bűnöknek bűnösét: a könyvet.
Jó könyv volt: elmés, szép Voltaire-kötet:
Nagy rombolások szent harctevője.
(Egykoron volt még a magyar úrnak
Tisztessége és agyvelője.)
Ma már a kastély unja a betűt,
Retteg a könyvtől s hunn trágyadombok
Várják Voltairetől egészen máig,
Aki könyvekben nagyot mondott.
S a trágyadombnál elment valaki,
Egy szennyes zubbony, egy éhes elme
S Isten bárányát, Voltaire ó könyvét,
A trágyadombról fölemelte.
Belenézett és megdördült az ég,
Dühtől gyúltak föl bús, izzadt orcák,
Hajh, fázni fog még e könyvtől, tűztől
A papos, úri Magyarország.