A nóta tán virágról szólott,
Mely elfonnyadva hullt a porba...
A rongy-falakra ráborultál,
Zokogtál, sírtál fuldokolva...
A nagy tudat akkor szállott meg,
Hogy, míg meg nem fojt, el ne hagyjon,
A halál akkor jegyzett volt el,
Szegény, rajongó gyermek-asszony!...
A rongy-falakra ráborultál...
Köztük vesztéd el ifjuságod,
A színpadon mosolygó arccal
Temetted a sok fényes álmot;
Kacagtál és daloltál mindig,
Nehogy a szíved megszakadjon -
Óh, be nyugodt, be boldog lettél,
Szegény, rajongó gyermek-asszony!...