Üzen a szomoruság,
Valómnak ez az ódon haditársa:
Gondoljatok mindig másra,
Ti, gyanitók,
Boldogság-gyanitók.
Másokra lesett
Éhes, irigy órák
Vetették ki a boldogság adóját
Szegény ártatlanokra,
Boldogtalan ártatlanokra.
Jó, mert süt a Nap,
Felhőzik a felhő
S tán kicsi, furcsa szerencsével eljő
A Holnap.
A Mánál mindig különb Holnap.
Jó, hogy jó a Jó
S van íze a szomoruságnak.
Ám a boldogság mindig másnak
Rettenetese, gyanu-vád,
Gyanú, vád.