Valaki (szeme lélekbontó)
Kérdett valamit s így feleltem:
- Ez a panteon akkor épült,
Mikor örvényben élt a lelkem,
Amikor még deszka-királynők
Koronázták meg minden álmom...
Ne féljen, édes, nem lesz többé
Ilyen bolond vér-áradásom.
Nem kerüli lelkem az örvényt
Ma sem, ha a vágy odavonja,
Minden csatázó léleknek van
Egy masztiksz-szagú panteonja,
De az enyém nehéz, vasajtós,
Vashomlokára odavésve:
Meg nem nyílik, mert becsapódott
Valamikor, anno: Irénke...
Valaki (szeme könnyet ontó)
Sóhajtva, búsan ennyit mondott:
- Maguk hozzánk akkor kerülnek,
Ha már nem vadak, nem bolondok...
Amíg örvénybe tudnak szállni,
Hiába intünk mi utánuk,
Deszkakirálynők koronáját
Ragyogja be a legszebb álmuk.
Amikor már reánk kerül sor,
Pogány, lázongó vérük lomha,
Mindegyiküknek megtelt immár
A maga kisded panteonja...
...Mért rabolnak ott meg bennünket?
Mért szomjasak ott annyi vérre?
- Óh, boldog örvény!... Maga ott járt
Valamikor... Boldog Irénke...