Szépséges nagyasszony,
Tündére ennek a csodás kis világnak,
Ahol élünk gyönge, kicsiny hittel, kedvvel,
Birkózunk idegen, dölyfös istenekkel,
Vérrel, igazán, itt, csak Téged imádnak,
Csak Téged imádnak.
E szomorú földből, e vérittas földből,
E fáradt világból Te hoztál ki lelket,
Bátorságos szívvel csak azóta vallunk
Gyermeki szerelmet
E szomorú földnek, e vérittas földnek,
Ahol fiatalon dőlnek ki a tölgyek
S bimbóidejükben hullnak le a rózsák...
Óh, mennyi sok emlék, óh, mennyi valóság,
Szépséges nagyasszony, mennyit sírtál értünk
S mennyit mosolyogtál,
Mintha e fáradt, bús édes kis világnak
A tündére volnál,
Jóságos tündérünk,
A mi magyar vérünk, a mi tisztább vérünk.
Talán soká, egyszer az lesz ez a fajta,
Amivé ez a szent, buja föld akarta
S akarja szent, termő tavaszokkor tenni:
Fogunk mi még hinni, fogunk mi szeretni
S nótás, szent asszonyról fog szólni az ének:
Valánk egy időben bús, fáradt szegények
S jött közénk egy asszony
- Soha igazabbat, soha jobbat, szebbet! -
Óh, be nagyon kellett,
Óh, be nagyon kellett ez a csoda-asszony,
Hogy ebből a földből életet fakasszon
S magyar legyen értünk,
Szépséges nagyasszony,
Mi szent magyar vérünk, a mi tisztább vérünk:
Ha itt több lesz a vér, ha itt több lesz a hit,
Teáltalad élünk,
Ezer év mulva is Terólad mesélünk!...