Áldassék az öreg szakálas,
A forditott Jakab apostol,
Ki nem tudna dicsőség nélkül
Meghalni: költő.
Áldassék és ünnepeltessék,
Mert Jeruzsálem templomából
Naiv Jézus kiverte volna
S ő bölcs kalmár volt.
Szeretem ez öreg szakálast,
Bár kevés van szeretni benne,
De ahogy életét csinálta:
Csupa okosság.
Önnön-árát fennen fölverte,
Zokogott jószivű zsidóknak
S közben, belül, azt is vallotta,
Hogy ő: a költő.
Ma átadja magát a sorsnak
S azoknak, kiknek kortes-lelkük
Fölfedez egy-egy neves gyöngét
Az erős ellen.
Vén költőm, régi ideálom,
Engem bánthatsz, mégis szeretlek,
Ha nem voltál tán új, egész, nagy,
Hittél magadban.
Hittél magadban s úgy csináltad,
Hogy a világ slemilnek lásson.
Ezt a tudományod irigylem
Tőled örökké.
Öreg szakálas, üdvözöllek
S szeretem, hogy téged hozsánnák
S nagyszerű ünnepek fogadnak
S te hiszel bennük.
Adjon Isten fele-forintot
Nekem s csupán fél-annyi évet,
De legalább úgy higgyek végig
Magamban, mint Te.