Álmom, ha kínnal elcsalogatom,
Úgy terül rá testem-lelkemre
Idegenül és fonnyatagon,
Kiabáló jajjal, hidegen,
Mint őszi, tarka virág-halom.
Virág-halom és rajta fura dér,
Ezer másnak szivéből hullott,
Piros hó-harmat: a vér, a vér.
Piros és búshideg minden itt,
Élet, árnyék, virág és babér.
Kinek csak valaha vérkönnye hullt,
Siet az én virág-halmomra,
Itt virrasztgat minden nyomorult.
Az én álmom riadt, őszi kert,
Hol minden holt virág összebujt.
S mikor kín-álmom ébresztve lohad,
Futnak a szinek a szememből
S tipornak szilaj vihar-lovak
Véres, őszi virágoskertemen
S hallom a futó sóhajokat.