Éjfélkor jön az álom-fickó,
Kevés szavú, rossz szemü, fürge.
Dobol egy fekete koporsón,
Táncol bolondul a kezein
S röhögve mondja: »Ülj le, ülj le.«
És jön a másik, jön a többi,
Forognak, mint az ördög-orsók.
Csak a szemük néz mindig engem
S akit reszketve lovagolok,
Ezt a titokzatos koporsót.
A bal kezemben véres kantár,
Suhogó ostor van a jobban.
Gyí, gyí, kergetem a koporsót.
A fickó-had zúg, kereng, röhög
S a szívem csak nagy néha dobban.
És tótágast állnak a fickók,
Sötét van és kén-lángok égnek
S adnak, íme, újabb parancsot,
Tréfásat, vigat és iszonyút,
Ezek a kegyetlen legények.
»Kacagj, amíg a hajnal eljön,
Vágtass azzal a táltos-lóval.«
És én kacagva nyargalászok
Vérvevő álom-fickók között
Paripámmal, a koporsóval.