ÁLDOMÁS

Áldomást tartok. Künn, vaksötétben zivatar harsog. Olyan, milyenben kőtáblát kapott Népösszetartó, nagy eszű Mózes...

Az asztalomon gyilkoló szesz... Ennek a gyilkos, butító lének Nagy szerepet szánt a balga élet, Öntudatrabló egyedül itt lenn,

Ami felséges, uralja minden, Az alkohol a romboló isten!... A földön mindig éltek emberek, Tudásra vágyók, telhetetlenek,

Nagy agyvelők, ferdült koponyacsontok, Voltak a földön mindig-mindig Világmegváltó, balga gondok. De volt a világon megváltó mámor,

Volt butitó szesz, parányi sátor, Hol mámoros fej kőpárnát kapott, Hol elbutultak felséges agyok... Kik a tömegnek széles vállán ültek,

Kik Pantheonba, Parnasszra kerültek, Jámbor merengők, hízó testek voltak, Kik alkudozva írtak és csaholtak. A nagy tudóktól nem maradtak tettek,

Ők a nagyságnak mártírjai lettek. Csodás fejük oly rémes lázban égett, Mihez jeget nem adhatott az élet, Szemük olyan kegyetlen tisztán látott,

Hogy pokolnak látták meg a világot S kik rátermettek messiási sorsra: Belefúltak mámorba, alkoholba. Züllött nagyok, mártírjai az agynak,

Ez éjszakát tiértetek virrasztom, Bizsereg már a mámor agyvelőmben: Én sem hiszem, hogy valaha virradjon. Ferdült agyaknak mindig egy a sorsa,

Bolondok háza vagy a zsibbadt mámor, Nőni fog a ti számotok sokáig, Felejtett, züllött félisteni tábor. A lázas agy butuljon el örökre,

Nagy gondolatra szükség nincsen itt, - E gyilkos szeszt tireátok köszöntöm, Nyugalmatokra: elzüllött zsenik!...