Skip to content
1877–1919

A TÓ NEVETETT

Endre Ady

Alkonyban szálltunk Együtt a tavon, Idegen ölű, Ringató ölű,

Félelmes ölű, Mélyvizű tavon. Régi kínoknak Bús köntösében

Úsztunk a tavon S az éjre vártunk. Öreg hajósunk Karja reszketett,

Havas ormokról Zúgtak a szelek, A tó harsogott, Hívott, kiabált,

Zúgott, jajgatott, A tó nevetett. Szálltunk, hajóztunk. (A kínjainkat

- Súgtam csendesen - Oldjuk végre fel. Szent sír ez a tó, Szerelmes karú,

Titkot őriző. Ez ölelni tud, Örökre ölel És áldva ringat.

Nem tudja senki, Ha ő átkarol, Zuhanjunk, gyere.) Ő néz, néz reám

És búsan tekint És vágyón tekint A partok fele. Szállunk, rohanunk:

Óh, menni, menni, Óh, élni tovább, Bús kínok alatt Járni, szenvedni,

De lenni, lenni. A tó nevetett Utánunk vadul, A mélyvizű tó,

Idegen ölű, Szerelmes ölű, Áldott karú tó. A tó nevetett

S bármerre megyünk Azóta mindig: Minden alkonyon Halljuk nevetni.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
A TÓ NEVETETT · Endre Ady · Poetry Cove