„Sok a fenyő-rud, magas a máglya.”
»Ne félj, cimborám, csak az Isten látja.
Hol járnak óta császár vitézi?:
Az mi lángunkat csak az Isten nézi.«
„Régibb üdőkben vitézkedésnek
Más becsülete volt és a vitéznek.”
»Most áruk csupán van zsoldosoknak,
Az bús harcoson kik csak somolyognak.
Romló országban virtus rongy jószág:
Tegnap vitézek, ma vagyunk csak kószák.«
„Rakjam hát lángra bús, redves kedvünk?”
»Ne bántsd, azért csak tovább vitézkedjünk.
Szétszórt máglyáink míg ki nem húnynak,
Álmodjunk harcot szegényi magunknak.
Sötét a világ, kell tűz, ha lobnyi,
Kell a gyujtáshoz mindég ujból fogni.«
„Jó éjszakát, ni, virrad a lápon.”
»Jó reggelt mégis, hajh, bajtárs barátom.«