Nyelvét kivágták
S halálra epedtek azok,
Akik igazitó szavát
Szerették és vágyva kivánták.
Úgy élt a Pusztán
Az elnémitott remete,
Mint hő-nyári melódiák
Süket délutánokban úszván.
S aztán, hogy csönd lett,
Minden fájás és szenvedés,
Részvét és hallgatás kitört,
Ami a némában gyülemlett.
Soha még harsogásnak
Harsogása nem volt ilyen
S bőségesen a remete
Igéit zengve szórta másnak.
S együgyüeknek
Dühe és gyásza meglapult
S a kivágott nyelv úgy beszélt,
Mint egy isten, ki rendez s büntet.