Nagy, lelketlen hűhótokon
Legyen eggyel több ének:
Ím, itt a dal, ím, itt a dal,
Óh, márciusi vének.
Nos, agg rímek, feszüljetek
Semmiséges magasra:
Ki gondol itt, ki gondol itt
Becsületes tavaszra?
Volt itt tavasz valamikor,
Itt egyszer tüzek égtek,
Nem éltek itt, nem éltek itt
Örökkön bárgyu vének.
Vörös volt itt a büszke szín,
Tüzes, magyar sugárzás,
Forradalom, forradalom,
Bíboros eszme-párzás.
Új mámoroknak tűz-leve
Volt, amit akkor ittak,
Ti pocsolyát, ti pocsolyát,
Vén márciusi ifjak.
A trágyadombon nyit virág,
Korhadt fát gyújt a szikra,
Itt csupa múlt, itt csupa múlt
A lelkek álma, titka.
Vén, álmos kenyér-bakterek
Kántálnak itt az éjben
És álmosan és álmosan
Zendül a bamba éljen.
Senki sem tudja, mit akar,
Mit akarhat, mit várhat.
Ki érti itt, ki érti itt
A tavaszi csodákat?
Törjetek ránk, vad ifjuság,
Cikkázó csoda-rémek,
Reszkessenek, reszkessenek
A márciusi vének.
Kérődzni lomhán, nyálasan,
Ez tán az ökrök dolga,
Ha nincs magunknak tavaszunk,
Pusztuljunk a pokolba.