Vajon igaz, hogy Debrecenben
A Maradandóság lakik?
Én a Mulandóság fia vagyok
S azért siettem most ide,
Hogy megkeressek valakit.
Itt kell, hogy éljen valahol még,
Csak elrejtik évek s falak,
Gyöngyvirágosan Seszta-bort iszik,
Lecsacsizza az Életet,
Leányt űz, vagy verset farag.
Szulamit és Szaffó az álma,
Vidám rémek veszik körül.
A világ: Nagyerdőtől vasútig.
Boldoggá teszi a sírás
S egy olcsó csóknak is örül.
Itt él, itt van, meg kell találjam,
Az ma is él, az nem halott.
Ilyen jó helyről el nem mehetett.
Megsimítom vén arcomat:
Nem én vagyok, nem az vagyok.
Az ma is él és úgy él, mint más,
Úgy csókol, úgy sír, úgy kacag.
Új, külön Apollója nincs neki
S úgy ír verset, ha verset ír,
Ahogy szokás, ahogy szabad.
Ha jön az éjjel, tud aludni,
Ha jön a harc, hát talpra áll,
Ha ölelő, szép asszony jön, ölel,
Jó cimborája jön, iszik
S mosolyog, ha jön a Halál.
S mi lenne, ha most látna, jönne?
Engem egy nagy átok borít.
Nem akarom látni, nem keresem
Az én fantom-kamaszomat.
Maradjon itt, maradjon itt.