Délnek röpülve vándorló madárnak
Tenger-sziklája, lihegő röpke, vas-ágy.
Meggyező gyermekek eggyének őrzött,
Szép, maradt meggye, veszekséges, irigyes.
Pehely, amelyet oly örömmel hordoz
Muló fészkébe kicsi királyka-madár.
Mosoly, amelyet már csak lemosolygunk
Szánón, szivesen a mások ajkairól.
Doktorunknak be nem vallott betegség,
Szép szemeinket véresítő vizió.
Rejtett kitalálásuk a zseniknek,
Kórházi ággyal fizetendő gondolat.
Gyermekem, aki nem tőlem vagy nemzett
S gyermekem mégis és én a tied talán.
Óh, asszony, őrség tűz-jeles, vén halmon,
Ki az ellennek áruló szót gyujtogatsz.
Haszontalan s bolondságnak utolsó,
De legfőbb várta mégis az én szivemen.