Halál-Úr jó szomszédom volt
Magamat s mást ijesztgetőnek,
De, jaj, a csontváz-kupolák
Fejem fölé ívelődnek, nőnek.
Ez volt Ő vajon máskor is,
Mikor nem én körömben vagdalt?
Most megimádom ijedőn
E csontokkal építő angyalt.
De épít dúlva a Halál
Tetem-téglákkal föl az Égig
S mindig közelebb s közelebb,
Bajtárs s rokon csontjával épít.
Óh, szörnyü csont-katedrális
S nekrológ-hozó minden reggel,
Nemsokára térdelhetek
Csupa-csupa idegenekkel.
Óh, nagy templom, bús menny-verő,
Bizarr-ékes kupoláidra
Tudom, hogy gyújtón nem jöhet
Soha-soha az élet-szikra.
És Halál-Úr templomában,
Hol tolongva hal föl az Élet,
Rettegve, félve hódolok
S félek, hogy már tán nem is félek.